A nagy rákhatározó

rak.jpg

A rák fajtái, melyek ehetők, és melyek nem, melyek különleges ízvilágúak, és melyek nem.

A tenger gyümölcsei önmagukban is igazán különleges ételeknek számítanak, hiszen manapság saját tengerpart híján csupán importált termékekhez juthatunk általuk, de egy-egy nyaralás alkalmával szert tehetünk olyan ízélményekre, mikor olyan tengerből érkező élőlény kerül a tányérunkra, amelyet jó eséllyel pár órával korábban fogtak ki a halászok. A rákok is ebbe a csoportba tartoznak, habár nem csak a tengervízi fajtája létezik, hanem az édes vízben élő is, amellyel akár a Balatonon vagy más magyar tavaknál is találkozhatunk. Kérdés, hogy melyek fogyaszthatók ezek közül emberek számára, és melyek nem. Ennek járunk most utána!

A rák fajtái

A világon közel 50.000 rákfajta él. A rák családjában található fajok különleges ismertetőjele az alakjuk, hiszen páncél borítja testüket, csápjaik vannak, és végtagjaik két ollóban végződnek. Ezen kívül megvannak a fajták között levő különbségek is méretben akár vagy színben. 

Garnéla

A tenger gyümölcseinek egyik legnépszerűbb terméke, amely a kereskedők által is nagyon keresett, a garnéla családba nagyjából 3000 faj tartozik, amelyből 300-350 faj érdekes étkezési szempontból. A garnélák édes vízben Magyarországon nem élnek meg, kizárólag a trópusi és szubtrópusi területeken, így azt maximum szupermarketek polcain fagyasztott állapotban érjük el. Két nagy fajtája van az ostoros és a homoki garnéla, habár az utóbbi nem jár akkora értékkel, hiszen nehéz a kifogása, mivel hidegebb vizekben élnek, és sokkal kisebb méreteket öltenek, mint ostoros társaik. 

Elkészítése során társíthatjuk egyéb tengeri ételekhez is, de önmagában különböző köretekkel is megállja a helyét. Érdemes kipróbálni mindenképpen, ha tengerparton járunk!

Homár 

Habár rákokból vagy akár langusztákból több ezer féle létezik, addig a homárból mindössze kettő, európai és amerikai. Különbség is alig van köztük, maximum méretükben, mert míg az amerikainak nagyobb ollói vannak és szélesebb háta, addig az európai kisebb termetű. Színük erősen sötét egyformán. Érdekes módon az Amerikából érkező homárhoz könnyebb a hozzáférés Magyarországon is, és árban is kedvezőbbek, viszont ízre erőteljesebb sokszor az európai homár.

A homár kapcsán nehéz nem a luxusra gondolni, hiszen a tengerek királyának megvan az ára. Habár különböző országok (Új-Zéland és Svájc) betiltották már az élvefőzését, de a legtöbb helyen még szabadon alkalmazhatják, erre a magyarázat pedig egyszerű: egészségesebb az emberi szervezet számára. A homár, mint gazdatest elpusztulása után a húsában megtelepedő baktériumok rohamos szaporodása közben extra méreganyagok keletkeznek, így azt a főzés utána már nem semlegesíti. Ezért, ha még élő állapotban helyezzük a forró vízbe, ezt elkerüljük.
Languszta

Gyakran keverjük a langusztát a homárral, pedig jelentősen kisebb faj. Hosszú tapogatócsápokkal rendelkeznek, viszont nincsenek ollóik. Főleg meleg víz kedvelő állat, így nem nagyon lehet trópusi területeken kívül találkozni velük. Két jelentősebb fajtája van ehetőség szempontjából, az európai és a mauritániai változata.

Folyami rákok

A folyami rákok családjába nagyjából 300 fajta tartozik, és habár régen a szegények fogyasztották főleg, és a szegény emberek eledeleként terjedt is el, manapság már ugyanúgy különlegességnek számít, mint bármely más rák fajta. Magyarországon „zalai rák” néven hungarikumnak számítanak, de ez a megnevezés azért pontatlan manapság, mert mivel akkoriban valóban csak a Zala megyében található fajták gyűjtőneve volt, addig manapság már minden hazánkban található, édes vízben élő folyami rákokat ebbe a kategóriába sorolunk. Találkozhatunk a nagy folyami rák családon belül például kecskerákkal, jelzőrákkal vagy folyami rákkal is. 

Rövid farkú rákok

A rövid farkú rákok kapcsán először inkább egy pók jut eszünkbe inkább, mint egy tipikus rákra, de ez is különlegességnek minősül, hiszen nagyon ízletesek. Nagyjából 5000 fajtájuk ismert, a legfontosabbak pedig a nagy tengeri pók, tarisznyarák vagy a kék tarisznyarák. 

Satnyafarkú rákok

Nem a legnépszerűbb rákfajták a satnyafarkú rákok, de társaihoz hasonlóan különleges és jellegzetes ízük van, ha alkalmunk adódik, érdemes megkóstolni. Az ollók mellett három lábpárjuk van, és érdekesség, hogy a viszont említésre érdemes királyrákok is idetartoznak. Chilei langostino, arany- /déli- / és alaszkai királyrákok taroznak ide, amelyekkel találkozhatunk főleg az éttermekben.

A bejegyzés trackback címe:

https://blog.gastro.hu/api/trackback/id/tr7217477330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása