Torkos csütörtök

torkoscsutortok.jpg

A torkos csütörtök pontos időpontjáról és a hozzá kapcsolódó népi hagyományokról sok különböző történet kering. Míg egyesek úgy tartják, hogy a farsangi időszak egyik kiemelkedő napja, mások szerint a nagyböjtöt rövid időre megszakító lakomák fontos állomása. 

Farsang, hamvazószerda, torkos csütörtök, nagyböjt – ezek a kifejezések bár nem egy ünnepkörhöz tartoznak, mégis szorosan összefüggnek egymással. A közeli, egymást követő napok számos hagyományt és népszokást rejtenek magukban. A torkos csütörtök kifejezésnek más elnevezései is vannak, többek között szokták még zabálócsütörtök, tobzócsütörtök, kövércsütörtök, bodozúcsütörtök és csonkacsütörtök néven is emlegetni. 

Farsang, böjt és torkos csütörtök


A farsang vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig tartó időszak, aminek a tetőpontja: farsangvasárnap, farsanghétfő, valamint húshagyó kedd. 

Ezt követi az eső böjti nap, amely hivatalosan hamvazószerda. Ez tehát már nem a farsangi időszak része, ahogyan torkos csütörtök sem. Korábbi időkben hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közti három napot gyakran csak „semmihét”, „csonkahét” elnevezéssel illették. Hamvazószerda utáni csütörtök Magyarországon „zabálócsütörtök”, vagy másnéven torkos csütörtök néven terjedt el. A böjti időszak alatt a húsételek tiltólistán vannak. A torkos csütörtök azért is különleges, ugyanis ezen a napon ismét szabad húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás kötelező, hogy elfogyasszák a megmaradt farsangi ételeket.

A világ számos más pontján, Magyarországtól eltérően, a torkos csütörtököt a hamvazószerda előtti csütörtökön ünnepelik, vagyis ezeken a helyeket a farsangi szezon csúcspontját, a karnevál első napját jelenti.

Mikor van torkos csütörtök?


Ha szeretnénk megtudni, hogy az évben pontosan melyik napra esik torkos csütörtök, a legegyszerűbb, ha húsvéthoz viszonyítva igyekszünk kiszámolni. Ennek a napja minden évben változik, úgynevezett mozgó ünnepről van szó. Hamvazószerdát 40 napos böjt előzi meg, ebből pedig már egyszerűen megtudjuk a torkos csütörtök napját is. Ez 2022-ben március 3-ára esik. 

Torkos csütörtöki hagyományok


Régi magyar szokásrend szerint hamvazószerda előtti napon, vagyis
húshagyókedden lehetett utoljára húsételeket fogyasztani. Ezt követően, az asszonyok az edényeket nagyon alaposan elmosták, nehogy valamilyen zsír vagy hús felesleg maradjon benne. A nagyböjt hamvazószerdával kezdődik, aminek az ideje alatt a húsfogyasztás tilos. Ezt szakítja meg a torkos csütörtök, ami a böjt második napja. Ennek célja, hogy a farsangi ünnepségek után megmaradt hús és egyéb ételeket, például fánkot elfogyasszák.

Egy igen ismert és elterjedt mondás is ezt támasztja alá, miszerint: „Inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon!”

Torkos csütörtök ma


Ahogy a farsangi időszakot is sok helyen megünneplik mind a mai napig, úgy a torkos csütörtök sem veszett a múlt homályába.  Az evés-ivás ünneplésének napja alkalmából számos
étterem hirdet ilyenkor akciót vagy kínál valamilyen különleges.

A bejegyzés trackback címe:

https://blog.gastro.hu/api/trackback/id/tr3317769950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása